Egy titokzatos robbantássorozat fut végig különböző laborokban,
ami felkelti Oracle érdeklődését, és emiatt csak félgőzzel segít Dinah-nak egy műkincsrabló-banda elintézésében. (mindjárt két alibiakcióval nyitunk az elején). Ezután egy-egy oldalon bemutatásra kerül Oracle és Fekete Kanári múltja tőmondatokban. Megemlítik Barbara Batgirlös korszakát, a gyilkos tréfát és a jelent, Dinah-nál meg a JLA-s korszakot meg a kapcsolatát a Zöld Íjásszal. A bevetés fáradalmait kipihenendő Fekete Kanári egy hajszalonba megy (mert a csajok nyilván így szokták, véli Hernandez). Ám egyszer csak riadalom támad az utcán. Egy sisakos King-Kong szerű lény (akit még a rendőrgolyók sem tudnak megállítani) keresi szőke szívszerelmét, akit Dinah-ban vél felismerni.
Egy hosszasabb üldözés veszi kezdetét, amiben Oracle pillanatnyilag nem tud segíteni, mert egy titokzatos idegen tört be hozzá. (aki nem más mint a Fekete Kanári által elintézett egyik műkincstolvaj, Danko Twag, alias Dan Coleman).
A fogócska eközben egy háztetőn ért véget, ahol Dinah a kanárisikolyával ideiglenes elintézte a King-Kongot, akiről kiderül, hogy nem más, mint Java, Simon Stagg professzor neandervölgyi szolgája valamilyen idióta védőruhában. És akit valójában keres, az a professzor lánya, Java nagy szerelme, Metamorpho felesége, Sapphire, aki egy laborbaleset folytán átalakult valamilyen energia/plazma-lénnyé.
Három rész után már vége is a Terry Moore érának, új szerzőpárosunk van: Gilbert Hernandez és Casey Jones, csak a címlapot készítő szegény Phil Notónak nem szóltak már megint. Hát akcióban nem volt hiány, de sztori elég bugyuta és zavaros, pillanatnyilag semmire sincs magyarázat, minden a levegőben lóg. Casey Jones kb. Amanda Conner a négyzeten: kevesebb vonal, egyszerűbb rajzok, jóval gyerekesebb, jól passzol a sztori bugyutaságához.