State of War
Dinah közlegény megmentése a végéhez közeledik, így, szokás szerint, átváltunk faék egyszerűségre. Az amerikai katonák megszállják Koroscovant, és rábukkannak Joe Gardner, a zöld lámpás klón nyomára, aki szerelmével üldözi Dinah-t. Fekete Kanári, Oracle kérésére, úgy tesz, mintha viszonozná Joe érzelmeit, hogy ezzel egy helyben tartva, be lehessen célozni a műholdas halálsugárral.
Az akció természetesen hatástalan, így Oracle kénytelen valami hatásosabb után nézni, mielőtt a begurult Joe elintézné Dinah-t.
És ez a suhanó kék csík nem más, mint:
Superman.
És ezzel a Deux ex machinával gyakorlatilag vége is a történetnek, bár van még pár oldalnyi teljesen felesleges levezetés, amit most inkább nem ismertetnék.
Az alkotópáros még mindig Dixon és Land, akik egyáltalán nem erőltették meg magukat ehhez a lapos kis semmiséghez, még poénból is csak egy darab van.
A háromrészes sztori egésze viszont kimondottan élvezetes. Az eddigiekhez képest ez a leginkább szuperhősös történet, és egy irányváltás kezdetét is jelzi a korábbi, mélyebb mondanivalóju, emberi jogos témától. Bár a korábbiakhoz hasonlóan ez is egy (vélt) politikai fogoly kiszabadításával indult, hamar átváltott szuperhős vs. szupergonosz küzdelembe. Nyilván az sem véletlen, hogy most került sor Dinah elveszett szuperképességének, a kanárisírásnak valamiféle pótlására.
Update: The English version of this post is here.