Öt (plusz egy) másfélszeres hosszúságú füzetben folyt a sztori, és bár nem volt benne ennyi, Chuck Dixon a szokásos sok szálra bontós, bonyolítós technikájával, és sok poénnal viszonylag sikeresen kompenzálta a cselekmény leülését. Az ilyen sztorik legnagyobb rákfenéje, hogy a nagyra törő kezdés után a végére totális középszerbe fullad, szerencsére nem következett be.

Ugyan a globális események végül Gothamre zsugorodtak, és egy Batman (és társai) vs. Joker összecsapásra redukálódtak, azért mégis sikerült egy jó lezárást találni. És hogyha engedték volna Chuck Dixonnak, hogy Joker sikeresen megvalósíthassa tervét, akkor igazi mérföldkő is lehetett volna Batmanék életében. A Scott Beatty által jegyzett, Shilo és Dina a SLABban ragadt a semmi (szó szerint) közepén főszál is egészen élvezetes volt, az egyetlen baj vele, hogy teljesen szükségtelen.

A rengeteg Tie in meglehetősen változó színvonalúra sikerült, de túlnyomó többségében egy semmilyen alibi szám lett, volt néhány vállalhatatlan szemét, és kb. ugyanennyi jó is. Általános problémának bizonyult, hogy szerzőiket nem igazán tájékoztatták a fősztori alakulásáról, így aztán bődületes ellentmondások fordultak elő (szóval nem csak most nem tudják az egyes szerzők, hogy mit írnak ugyanarról mások). Csak a Chuck Dixon által jegyzettek illeszkedtek jól a fősodorba. Sőt, ezek elvben egyes mellékszálakat bontottak volna ki, csak Chuck Dixonnak már nem igazán jutott energiája ezekre, így semmitmondó vacakok lettek, egyre romló színvonallal, pedig az már az elején sem volt túl magas.