The death that walks.
A szálak összeértek, jöhet tehát az akciódús végkifejlet.
Big Tunának egy másodlagos csapásra kifejlesztett hátizsákos atomfegyvere van,
amit egyből útnak is indít a kijelölt célpont felé. Közben Lady Shado Big Tuna egyik életben maradt emberéből kiszedi (a háttérben Connor Hawke Eddie Fyersnek háborog Shado módszerein), hogy a főnöke a Kyoto Maru hajón van, aminek Oracle pillanatok alatt megállapítja a tartózkodási helyét. Jöhet a leszámolás.
Pillanatok alatt mindenkit elintéznek a hajón.
Az atombomba viszont már úton van. Big Tuna eleinte nem akarja elmondani, hogy mi a célpont, de miután felvilágosítják, hogy még a bomba hatáskörén belül van, közli, hogy az okinavai amerikai helyőrség cél, ahol épp egy amerikai ellenes tüntetés zajlik. A hordozó így könnyen megközelítheti a támaszpont bejáratát, itt ugyan megállítják, és átvizsgálják, de úgy fest már késő, veszi is elő a detonátort.
Persze ez alatt Zöld Íjászék sem tétlenkedtek, helikopterről a közelben ledobták Connor Hawke-t, aki íjával a kezében inaszakadtából rohan megállítani a tragédiát. Ez persze gyanús lesz az amerikai őröknek, akik rávetik magukat és leteperik (még szerencse, hogy nem lelövik), azért az utolsó pillanatban, estében még el tud lőni egy nyílvesszőt.
Hogy egy lapozásnyit még izgulhassunk az egész füzeten végigfutott egy flashback szál, amiben Connor gyakorlás közben mindig elvétette a célpontot. De persze felesleges akár egy pillanatig is aggódni, hiszen a Green Arrow-ról van szó (még ha nem is az eredetiről), tehát nyílvesszőjével a merénylő tenyeréhez szegezi a detonátort (nem mintha ettől még nem tudná megnyomni, hogyha nagyon akarná, de mindegy).
Mivel ez így azért túl hirtelen lezárás, búcsúzóul Connor még kap Lady Shadótól egy fényképet az apjáról.
Chuck Dixon sztorija pörgős és élvezetes, annyira, hogy Will Rosado rajztudásának a hiánya még kevésbé zavar, mint a múltkor.